Mit búsulsz kenyeres, midõn semmid sincsen?
Jó az Isten, jót ád, légy remínségben.
Fölnyílik az idõ majd az gyönge fûre,
Hova szemünk lát, elbujdosunk ketten.
Gondunk sem lesz majd csak mint a madárnak,
melyet szabad szél repít a világnak,
erdõk alatt, fák avarja vetett ágy,
csengõ-bongó patak tiszta vizet ád.
Mondd, mért búsulsz, pajtás,
hej, mikor már fedeled sincsen,
meleget ád az ég még,
kenyeret ád az isten!